Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Londoni Magyar Ház

Serdült Viktória Ingatlan

Már fél éve a magyar kormány tulajdonában van a Londoni Magyar Ház leendő épülete

Megszereztük a tulajdoni lapot, amely szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium tavaly augusztusban kötötte meg az adásvételi szerződést egy hétemeletes londoni épületre. A vételárat továbbra sem árulják el, de két éve 25 millió fontért, azaz 10,7 milliárd forintért árulták a brit főváros központjában található épületet.

hvg.hu Ingatlan

Vett egy hétemeletes házat Londonban a magyar kormány

Londoni Magyar Ház lesz abból az épületből, amit a Trafalgar tér szomszédságában vettek meg. Szijjártó Péter abban reménykedik, hogy az ingatlan egy új találkozási pont lesz a ház az Angliában élő magyarok számára.

Történelmet írt egy amerikai cég, azzal, hogy sikerült eljutniuk a Holdra

Ruszin-Szendi elkésett a Tisza fórumáról Békéscsabán, a színpadon bűnhődött miatta

Strasbourgig is elmennének Kenderesi Tamásék, hogy bizonyítsák az igazukat a doppingügyben

Egy hónapos részleges tűzszünetet javasol Ukrajnában Franciaország és Nagy-Britannia

Már a kabátokba is beteszik a mesterséges intelligenciát, és ennek több értelme lehet, mint elsőre hangzik

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Reuters: Enyhíteni akarja az oroszok elleni szankciókat a Fehér Ház

Milyen illatosítót használ? Találtak egyet, ami olyan veszélyes lehet, mintha dízelfüstöt lélegezne be

Egy katolikus iskola tanára pizsamapartit szervezett a nyolcadikos diákjainak, majd az egyik fiút szexuálisan zaklatta

A címlapról ajánljuk